Utálok korán kelni. Ezt soha sem tudom megszokni. Ez is az iskola „kellemes” mellékhatása. Egyik szokásos reggel, megint tovább aludtam a kelleténél, így sietnem kellett, hogy elérjem a buszt.
„Ismét egy átlagos nap az iskolában”- gondoltam magamban. „Bárcsak Ő is itt lenne. Milyen lenne, ha elkísérne egyszer a suliba? ” – ábrándoztam, miközben a telefonomról, az Ő zenéjüket hallgattam. „Ha hazaérek, remélem, fogok tudni megint beszélni vele… mondjuk most nem jött ki új Shounen Jump, de azért fogunk tudni beszélgetni valamiről csak… vagy nem?”
Ezek a gondoltok söpörtek végig a fejemen, amikor megérkeztünk az végállomásra. „Már csak egy 10 perces séta és az iskolában vagyok. Azt hittem elfogok késni…”
Pontosan ¾ 8ra beértem. Már majdnem mindenki bent volt az osztályból.
- Jó reggelt! – köszöntem kicsit fáradtam.
- Jó reggelt neked is! – köszöntek vissza az osztálytársaim.
- Hosszú volt az éjszaka? – kérdezte Mendy gyanakvón. Mendy aranyos, kedves lány, csak az a baj vele, hogy egy ribanc. Nem bántásból, tényleg az. Ha van egy fiú, aki bejön neki bármit, ismétlem, BÁRMIT megtesz, hogy megszerezze… aztán hogy a fiú mire használja, nem érdekli.
 - Nem, miért? – kérdeztem vissza. „Engem legalábbis nem b@sztak meg, ha erre gondoltál.” – jegyeztem meg magamban.
- Mert úgy nézel ki, mint egy mosott rongy. – Hannah válaszolt helyette. Hannaht mondhatjuk a legjobb barátnőmnek. Nagyszájú, kritikus és mindenre van véleménye. Ja, és szeret hisztizni is. És nem valami türelmes, ebben hasonlítunk.
- Köszönöm, hogy megint ilyen őszinte vagy. – néha már túl őszinte…
- De tényleg elég nyomottan nézel ki… - mondta Sierra. Sierra a legbölcsebb mindannyiunk közül, és ő a legokosabb is. Egy kicsit félénk szerintem.
- Már megint azt álmodtam. – mondtam szokás szerint.
- Megint? - kérdezett vissza Ayumu. Ayumu a legtitokzatosabb közöttünk. Annyit tudok, hogy halálosan bele van zúgva Kyouba, aki egy híres Visual Kei-s banda tagja, itt Japánban. Kyou a Sweet Dreams bandában gitározik, akárcsak az én nagy szerelmem, Mylo, de ő énekes. Imádom. Főleg, hogy már felvettem vele a kapcsolatot. Hála Ayumunak, aki a nevembe küldött neki egy üzenetet. Nem tudjuk, hogy miért, de visszaírt és azóta tisztáztam vele, hogy nem én küldtem neki az első üzenetet. Azóta mindig beszélünk. Főleg az animékről és mangákról, mivel ugyan azokat szeretjük. Naruto, One Piece, Bleach, Gintama, Fairy Tail… Kérte Ayumu, hogy szerezzem meg neki Kyou címét, de még nem hiszem, hogy Mylo odaadná. Bár még nem próbáltam meg… - Hihetetlen, hogy megint azt álmodtad… hogy tudsz Róla álmodni folyton? – hitetlenkedet tovább Ayumu. – Ha szeretnéd, megint szervezek egy találkozót vele.
- Jaj, nem kell. Csak mostanában nem járt fel ICP¹re, nem tudom hogy mi történt vele.
- Jaj, csak nem Leoról beszéltek? – érdeklődött Hannah. Mindig is szeretett vele piszkálni, hogy milyen aranyosak lennénk együtt stb. de én mondtam neki, hogy amíg Lyon nem úgy tekint rám, mint legjobb barátjára, addig biztos, hogy nem lesz semmi. De ha „úgy” tekintene rám, mint a szerelmére, akkor sem hiszem, hogy lenne valami, még hozzá Mylo miatt. Bízok abban, hogy sikerülhet… nem sok lányról halottam, aki minden nap beszélhet vele, persze, hogy előnyben érzem magam.
- De róla beszélünk. Amugy halottad? Lesz egy buli 4 nap múlva, Szombaton. Nem akarsz jönni?
- De… felőlem… - hangzott a semmilyen válasz.
- És ti? – kérdeztem a többieket.
- Ha lesz pia megyek- válaszolt Mia bolondosan. Mia egy hiperaktív, kattant személyiség.
- Én is, ha lesznek cuki pasik. – válaszolt Elsa. Miatta szerettem meg a yaoit. Nagy otaku, de jól leplezi is ezt. És most nála is beköszöntött a szerelem. Legalábbis úgy látszik.
- Cuki pasik lesznek, de nem tudom, hogy Marcus ott lesz-e. – válaszoltam.
Erre mindenki hangosan elkezdett nevetni.
- Ajj, nem is azért mondtam… nem is kedvel engem. – válaszolta Heni szégyenlősen és kicsit szomorúan.
- Ne aggódj megoldjuk! – válaszolta Ayu. – Elintézzük, hogy ott legyen. – folytatta.
- Jó reggelt kívánok Griffith tanár úr! – hangzott fel egy hang.
- Jó reggelt kívánok. – válaszolt vissza az osztályfőnökünk, aki ekkor lépett be a termünkbe.
Tudtuk, hogy most meg fogunk halni. Történelem óra. Biztos.

A nap végén fáradtan indultunk haza.
- Végre, vége… azt hittem, hogy elalszok fizikán. – mondtam.
- Te csak fizikán? Én már angolon is aludtam. – válaszolta Ayu.
- Én már a történelem órán beadtam a derekam – hangzott a nyertes válasz Hannahtól.
- Fárasztó volt ez a nap, az biztos… de nézzük a jó oldalát! Holnap lesz Marcussal óránk! – jelentette ki vidáman Sierra.
- Ez már majdnem úgy hangzott, mintha Elsa mondta volna… - jelentette ki Mendy.
- De Sierranak igaza van… tényleg jó, hogy lesz óránk vele. Lehet, hogy meg kéne tőle kérdezni, hogy eljön-e a buliba. – mondtam a többieknek az ötletemet.
- Nem rossz ötlet, de e-mailben hatásosabb lenne. – felelte Hannah. Ismét igaza volt… ciki lenne neki, ha elhívnánk bulizni.
- Jól van, akkor majd megkérdezem tőle…
Figyelmetlenül leléptem a járdáról… már csak a fehérfényt láttam és…

Hirtelen felültem az ágyamba.
Álmodtam.
Elütöttek.
Ez valami új volt, és borzalmas. Senkinek sem kívánom, hogy ilyet álmodjon.
Ránéztem az órámra, még volt 10 percem, hogy ébresszen. Kivételesen megelőztem. Csodálkozva elkezdtem készülődni. „Na, megint ilyen álom… megálmodtam, hogy milyen lesz a mai napom… Unalmas”

Ekkor még nem tudtam, hogy teljesen más fog velem történni.

ICP¹ - Instant Communication Program – avagy MSN

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés